OkosOtthon Club

Okosotthon, Okos város, Okos Fal? - A The Line projekt

November 24, 2022 Zsák Péter & Fabó Gergő Season 4 Episode 10
OkosOtthon Club
Okosotthon, Okos város, Okos Fal? - A The Line projekt
Show Notes Transcript

Az ember csak legyintene a The Line nevű kezdeményezés hallatán, ha nem találkozott volna a dubai Pálma Sziget, vagy a Burdzs Kalifa rekordokat döntő megvalósításával.
A The Line egy "biodóm", önellátó város - már ha hívhatunk így egy 170 km hosszú 200 méter széles és 500 méter magas üvegszörnyet, amely nulla károsanyag kibocsájtást, 5 perces sétával elérhető boltokat, fitnesztermeket, mozikat ígér.
Egy ilyen városnak, ahol majd 9 millió ember él, ahol a "Spine" nevű elektromos gyorsvasúton kívül semmilyen gépjármű nem közlekedhet, eddig nem látott szintű automatizációra, hibák előrejelzésére és gyors megoldására van szüksége. Hogy milyen problémákkal szembesülhetnek majd a 2024-es megnyitáskor valamint a 2045-ös fejezés idején beköltözők, milyen megoldásokat hozhat ez a "nagy kísérlet" a jövőben a Holdra vagy a Marsra érkező telepeseknek, erről beszélgetünk ebben az adásban. 

Support the show

Itt kereshetsz minket: info@okosotthon.club

Hosztok:

Zsák Péter

Facebook
Web

Fabó Gergő

BeReal

OkosOtthon Club

Web
Facebook
Youtube
Instagram


Showcast. Műsorok, szívvel, lélekkel.

- Műsor betöltve. Hoztok élesítve. A rendszer készen áll arra, hogy felkészítsen téged az okosotthonok legfrissebb trendjeire, az alapvető tudnivalókra. Kezdünk!

- Szervusztok, drága hallgatók! Üdvözöljük mind a 8 milliárd embert a Földön. Itt vagyunk újra az Okosotthon Klub podcasttel, ahol okosan fogunk okosságokat beszélni az okos dolgokról, és okosabb lesz nálam, és okosabb lesz beszélni, és aki mindig itt van, itt van velem Zsák Péter, Helló Peti!

- Sziasztok!

- Szervusztok!

- Hát így év vége felé egy kicsit oldván a hangulatot, meg oldván a nem is tudom ezt a nagy-nagy-nagy feszültséget, ami az elmúlt időszakban bennünk volt, most egy kicsit ilyen, hát nem is bulváros témával, de azért egy kicsit funebb témával készültünk, mégpedig a Szaúd-Arábiában épülő The Wall koncertvárost fogjuk egy kicsit átbeszélni. Aki nem hallott erről a csodás építményről, annak elöljáróban elmondanánk, hogy Szaúd-Arábiában épül egy nagyon magas, nagyon hosszú fal, ami a tengertől egészen a sivatagig fog bemenni, és azt hiszem, 9 millió ember elszállásolására hivatott. Amikor én először láttam erről a First koncertet, akkor egy nagy tükörfalat lehetett látni, ami így végigsüvít a sivatagon belül, és hogy mennyire vicces, hogy így Közép-Kelet Európából nézve az én első gondolatom mi volt. Én azt hittem, hogy ez egy nagyon magas, nagyon hosszú panel, aminek tükör a vége. Majd aztán láttam a többi koncepciót, hogy ezen a falon, de volon belül egy város, egy nagyon nagy várost építenek ki. Hát más a mérték. Én is egy picit így, tudod, ez a kis balkáni méretekben gondolkozom, panelt húznak fel, hogy mi lesz ekkora, de nem, hanem ez egy komplett város lesz, egy új város, ami teljesen okos, teljesen energiahatékony és teljesen minden. Úgyhogy erről fogunk beszélgetni a mai adásban. Nekem az első gondolatom, amikor már láttam azt, hogy ez egy város lesz, az volt, hogy nem tudom, hogy készült-e már ilyen, mármint hogy ilyen fal biztos nem, de olyan, hogy mióta smart eszközök vannak, és ennyire fel van, tehát ennyire tud minden mindennel kommunikálni. Erre felhúznak egy teljes várost. Szerintem ilyen még nem volt.

- Nem, nem, nem. Egyébként meglepő módon legközelebb ehhez Kína áll, merthogy ugye, mint a fizetési megoldások esetében is ugye Kínában nehezen lehet bankkártyával fizetni. Merthogy ők azt az időszakot átugrották konkrétan, és átálltak az NFC, QR-kód és hasonló fizetésekre. És Kínánál ugyanez igaz, hogy amikor egész városokat kell felhúzni, és ott tipikusan jellemző, hogy ott a kelet-délkeleti régióban a tengerparton ugye ilyen egy-két milliós városokat felhúznak, és ha már felhúznak, akkor miért nem a legújabb technológiákkal húzzák fel. Ott rengeteg olyan megoldás van beépítve, ami kvázi az egész városra. Tehát ugye mindig megint az a kérdés, hogy milyen szinten gondolkozol az okos otthon, okos közösség, okos város. És akkor itt is ugye egy ilyen, ezt már nem, egy-két milliós, már most inkább megacity-nek neveznék, tehát ilyen megapolisz kategóriájú építményről, tehát ilyen New York irányvonalba indul, mert hogy két-három ilyen város van egymás mellett, és akkor ezeket össze kell tervezgetni. De ezek mégis inkább a hagyományos város koncepcióját hozzák, némi átgondoltsággal és okosítással. Még ez a the Wall, ami most már átnevezett The Line-ról.

- Ja, igen, bocsánat.

- Merthogy The Wall néven indult, de hát ugye voltak jogi kérdések ezzel kapcsolatban, és ezért átalakult a neve. Ez egy teljesen más irányvonalat hoz. Innen Kelet-Európában ez nagyon futurisztikus, de hát gondoljunk bele, hogy ott van Dubai. Tehát ott építettek néhány kis szigetecskét, amire felhúztak, piszok drága dolgokat. És maga a The Line koncepció is, a Neo környéki, hát igazából egy tartományi részre adódik, és ez a három megaprojekt közül az egyik a The Line, mellette ugye terveznek egy, mindjárt a puskázók, Trojana nevezetű hegyi sport létesítményt. Ilyen picikét gondolva képzeljünk el, ahol télen síelni lehet. Most a Szaúd-Arábia közepéről beszélünk. Ugye, de hegyekről. Tehát, hogy ott valóban, tehát 2000-3000 méter magasan, de hát ez egy ilyen luxus körülmények, kirándulás, satöbbi, tehát, hogy ott megteremtik a lehetőséget, de láttunk már ilyet, hiszen ugye síelni Dubaiban is lehet. Tehát ez nem lenne meglepő. Illetve a másik dolog, amit még ide terveztek, az az Oxagon nevezetű, hát hívjuk őket csúfondáros néven ipari parknak. Már hogyha a Dubai Palm Summerrach, vagy nem tudom, hogy kell szépen mondani. Tehát a Pálma-szigetet mondjuk egy szórakoztató létesítménynek neveznénk, akkor ezt is nevezhetjük ipari marknak. Ez egy 7 kilométer méretű ipari velence lehetne, talán úgy hívhatnánk, ott a Vörös-tengeren. Tehát, hogy egy ilyen akármi. Na, ennek a három projektnek az egyike a The Line, amit nem olyan régen hoztak elő, talán 2021 januárjában hozták, azt hiszem.

- Ez tavalyi sztori.

- Tavalyi sztori. És mondom, én akkor láttam, és ami a legfurább volt az első koncepcióból, az az, hogy tükrös a két oldala. És tudod, ez a gondolkodtam egyből, hogy minek, hol vannak az ablakok? Nekem nem az van, hogy így húznak fel egy nagy valamit, és akkor kifelé nézel. Aztán megmutatták, hogy belül mi van. Szerintem azért érdekes ez, mert egyrészt a kínai párhuzam azért nagyon jó szerintem, amit mondasz, merthogy Kína nagyon a határain belülre van szorítva. Tehát, hogy ott azért a kínai közösségek, meg amit a kínai kormány csinál, azt így nagyon belterjesen próbálják megoldani.

- Igen, igen.

- Tehát ott a szükség mondta azt, hogy kell a város, merthogy nőnek, mint a bolondgomba. Mármint, hogy így populárisan. Míg ez a szaúd-arábiai sztori, ez nyilván masszív befektetés.

- Ez egyértelmű.

- Tehát, hogy más a kiindulási pontja.

- Igen.

- Ergo a kínainál oké, hogy felhúznak okos városokat, de azért ott van egy keret szerintem, ami miatt.

- Abszolút. Ami miatt.

- Igen, így van.

- Meg ami megállítja őket, hogy jó, azért ezt már itt viszont nem számít a pénz, egyáltalán nem számít a pénz, és szerintem ide bele fognak mindent pakolni. Nem szerintem, hanem látszik is, amit csak lehet. Habár pénzügyileg is, meg ilyen látványosságnak is nagyon brutál dolog lesz, de elemzések, szociológiai és technológiai elemzések szempontjából is egy nagyon érdekes projekt.

- Azt nézed, ez egy biodóm, tehát akárhogy nézzük, egy 170 kilométer hosszú, 200 méter széles, 500 méter magas biodóm, amit itt alkotnak, tehát belegondolunk Budapestre, ugye ott a soha el nem készülő biodómunka, ami szintén egy nagyon olcsó és szimpatikus projektnek indult, aztán úgy maradt szerencsétlen, merthogy ugye most megint csak a méretekben, tehát 500 méter magas. A Burska Life 828 méter magas. És tudjuk, hogy a Burg Kalifának az egyik legnagyobb problémája az volt, hogy elkezdtek felhők képződni ugye a belsejében, mert ugye hát a légkör az már csak egy ilyen dolog, hogy a nyomásváltozás, satöbbi, satöbbi, az bizony ezeket a természeti jelenségeket beltérben is létrehozza. Tehát, hogy itt egy ekkora létesítménynél, és még nem beszélünk a részletekről, hogy majd benne, hogy mint lesz. Tehát egyáltalán csak azt mondom, hogy ekkora létesítmény, abban ez már valóban egy ökoszisztéma, egy belső biológiai ökoszisztéma, amit kezelni kell folyamatosan. Lehetőleg úgy kell kezelni, hogy azért a minimális energia befektetéssel tudd ezt megtenni. Tehát, hogy kvázi félig-meddig önfenntartó legyen ez az ökoszisztéma. Tehát, hogy ez egy nagyon nagy kihívás, technológiailag, anyagilag, és hogy miért beszélünk erről, hiszen ez csak egy álom, hát olyannyira nem álom, hogyha valaki műholdképpen megnézi a Szaúd-Arábia-öbölnek a kinézetét, akkor nagyon-nagyon szépen látszik ez a kétszáz méteres széles kis vonalacska, amit elkezdtek ledózerolni, mármint a homokot, meg mindent egyenesen kiszedegetni, hogy oda az alapját letegyék, és úgy tervezik, hogy 2024-ben már az első lakók be fognak költözni, még ha a teljes elkészülése 2045-re ígérik, akkor is, tehát hogy nem fogja 2024-ig az egészet felhúzni, de az elejét már elkezdik felépíteni, és ez szépen nő majd ki.

- Hát igen, meg ilyen blokkok, tehát azért gondoljunk már bele, hogy ide 9 millió ember, és ez egy város lesz.

- Igen.

- Tehát, hogy Magyarország méretű várost húznak fel a sivatagban, a semmi közepén, ahol van egy tenger, oké, de hát ott sós víz van, a másik oldalról homok és plusz passz. Ha belegondolunk egy picit, mondom, főleg innen a Balkánról, hogy ez mérnökileg mekkora nagy kihívás. És ami nagyon fontos szerintem a mi szempontunkból az, hogy az okos város, mint koncepció itt tud először úgy megalakulni, hogy a nulláról, hiszen ahol most vannak okos városok, oké, hogy ott is felhúztak valamit, de ott már volt egy alap, ott valamihez igazodnunk kellett. Illetve ott a közgazdaságtan, a szociológia, a társadalmi felépítés azért ott az meghatározott nagyon sok mindent. Itt nem, mert itt a nullából indulnak ki, tehát mindent meg tudnak határozni mindegyik lépésnél. Ergo, ha ügyesek, márpedig miért ne lennének azok, akkor itt egy olyan önműködő és önfenntartó dolgot tudnak létrehozni, ami szerintem jó példával tud például előjárni. A Marsra példa. Most én ennyire nem mennék messzire, de ha kijön a tanulmány, hogy figyeljetek, amúgy ezt meg ezt csináltuk, oké, hogy ez luxi dolog, meg nagyon sok pénz benne van, meg minden, de hogyha csak azt figyeljük, hogy ez a megtérülése, hogy az embereket hogyan szoktatjuk, rá tudjuk-e szoktatni arra már az első pillanattól kezdve, hogy ezt kezdjék el használni, és így használják. Nem tudom, a szemét elszállítástól kezdve a közlekedésen át.

- Itt nincsenek autók.

- Itt egyetlen közlekedési forma van, vagyis hát igazából, ha azt nézzük, három középen van a The Spine, olyan nagyon szépen hangzik. Spine nevezetű elektromos vasút, vagy HÉV, vagy nem tudom, minek nevezzem.

- Metró.

- Igen, ami így középen végigmegy. Ezen kívül lehet sétálni, mert ugye úgy tervezik, hogy öt perc sétával a saját lakásodból mindenképpen el tudod érni az alapvető dolgokat. Tehát a színház, az alapvető színház, mozi, sportpálya, egyértelműen kisboltok, nagyboltok, satöbbi, satöbbi. És nyilván a másik, az meg a vertikális liftek, tehát hogy azok, akik 500 méter magasságban, ugye nem fogja totál magasba érni, de ugye 500 méter magasságban kell mozognia ennek az épületnek. Épületben is két oldalt épülnének fel ezek a panelnek közel sem nevezhető, de mégiscsak ez a koncepció, tehát társasház jellegű valamik.

- Azért ott találd meg a szomszédot, vagy érted a futár, és nincs annyi betű az ábécében, hogy á-tól zs-ig.

- Az még majd nagyon érdekes, az egyéb származás.

- Hogyan nevezed el? A másik meg az, hogy azért ez nem olyan szinten extra, hiszen már Magyarországon is létezik egy ilyen, idézőjelbe téve biodóm, ami alkalmazza ezt a módszert. A múltkor beszéltünk a Mol kampuszáról. Például ott is ugye ez volt az egyik cél, hogy minél kevesebbet kelljen egyes kiszolgáló részekhez sétálni, és ott is ez a tervezés van, tehát hogy ebben azért már eléggé szépen alakulnak a dolgok. És egyébként, ha belegondolunk, és most áttérünk abba az irányba, hogy ezt koncepcióban, városszinten szervezni kell, elektromos áram. Ugye úgy lesz a víz, ahogy említette, a Vörös-tenger ott van a szomszédban, annak tisztítják a vizét, és abból látnak el mindent. Tehát sótlanítás után, az öntözés, a minden egyéb víznek az ellátása onnan fog történni. Ezt ugye azt a rengeteg vizet akár szennyvízként tisztítani kell, és ők 100 százalékban önfenntartó várost terveznek. Tehát mind az élelmiszer szempontjából vertikális kertek és hasonlók alkalmazásával. Mind a levegő, tehát, hogy kvázi, azért is tudom, hogy a Mars-Ospiele, tehát kvázi ezt egy az egyben implementálod a Marsnak, akkor ott is működnie kell, nyilván nyomásálló külső kell, de akkor is. Illetve a víz és az áram szempontjából is. Ugye a fűtésről ne is beszéljünk, hogy az egyértelműen elektromos fűtés lesz itt, tehát bár olaj nagyhatalomról beszélünk, mégis abban gondolkodnak, hogy ez itt végig elektromos lesz.

- Mert gondolom, az elektromos áram előállítását is nyilván így van. Lehet hülyeséget kérdezek, de az, hogy tükrös az oldala, az nem véletlen.

- Nem véletlen.

- Több ok miatt van. Az egyik az, hogy ugye a fényt be kell juttatni, az ők völgynek nevezik, ahol a vonat megy középen. Tehát ugye van két oldalt valamilyen viszonylag néhány száz méter magas építményed, és azon a két oldal magas építmény közé be kéne valahogy juttatni a fényt. Úgyhogy ezek a tükrök segítségével, amik ugye mozgathatóak lesznek, oldják meg azt, hogy nappal is bent világosság legyen, a megfelelő méretű világosság, és nyilván itt ugyanígy a hőmérséklet menedzsment is így fog történni. Tehát, hogy a megfelelő helyre a nap fényéből energiát.

- A teteje az lukas lesz? Most ez nekem fedett lesz.

- Zárt lesz végig.

- Tehát mesterséges lesz a bent?

- Teljes mértékben.

- Ja, ez nekem le se esett?

- Azt hittem, hogy a napot, meg az éjszakát látom.

- Úgy van csinálva, hogy látod, hogy üveg lesz, vagyis ilyen félig átlátszós, tükörös megoldásokkal oldják, de például azokon a részeken, ahol egyébként nem sütne be a nap, mert ugye önmagát árnyékolja ez az épület, ott ilyen tükrökkel megoldják, hogy minél kevesebb energiabefektetéssel minél több fényt és hőt tudjanak belőlük megvezetni.

- Abba gondolok bele, azért ebbe biztos lesz ilyen is, hogy a - mit tudom én - Las Vegasban is vagy - szaúd-arábia, vagy hát mi az, Dubaiban is nagyon sokat rámennek arra, hogy például a kaszinók, vagy hát a szórakoztatóipar, ne tudjad, hogy mi van kint.

- Igen.

- Szerintem ott is fognak játszani, lesznek olyan részek, ahol végig világosság, és akkor maradj ébren kölcsön a pénzed.

- Biztos.

- Merthogy attól függetlenül, hogy ez egy lakóövezet lett.


- Igen.

- Egy lakópark.

- Tehát, hogyha belegondolunk, ez azt jelenti, hogy ez a kis rövid rakópark, Budapesttől Szegedig leérne egyhuzamba. Tehát, hogy keresztbe egész Magyarországot mondhatjuk így átélni.

- És az emberek a teljes magyar lakosságot bele is tudnánk kiszakolni.

- Igen. És milyen hasznos lenne, hiszen egy csomó területet nyernénk mellette.

- Így van.

- De nem?

- Abszolút, abszolút, abszolút. Ugye ez 34 négyzetkilométer terület, ami egyébként irtózatosan nagy, de hogyha levetítjük a 9 millió emberre, akkor így négyzetkilométerenként 200 és 500 ezer lakó közötti mennyiséget kell kalkulálni. Tehát, hogy ilyen igen kellemes méretű, tehát a világ legzsúfoltabb helye lesz ilyen szinten, hogyha a lakáslakó közösség.

- Igen, de szerintem itt jön be az, hogy az okos mérnökök ezt úgy tervezik, hogy ezekkel az okos megoldásokkal ilyen zsúfoltságban te kényelmesen élsz.

- Igen.

- Merthogy a smart ökoszisztéma inkább így hívom, az abban segít, hogy habár zsufi van, meg sok ember van, neked ez aztán egyáltalán ne jelentsen problémát. Például nem lesznek autók, azért az rengeteget fog számítani.

- Hát az, hogy igazából a közlekedés, ha azt nézed, középen van egy valami, az összes többi gyalogos.

- Feltehetőleg.

- Feltehetőleg. Itt ugye, amit említettél, nagyon fontos projekt, hogy azokban a helyiségekben, ahol te vásárolsz, oda azért el kell juttatni a dolgokat, tehát ennek van egy olyan háttér része, ahol azért elég komoly szállítás és egyebek vannak. Tehát, hogy ott nem rollerrel fogják behozni a konténereket valószínű ebbe az épületbe. Tehát, hogy ennek egy nagyon-nagyon komoly olyan infrastruktúrája kell a háttérben legyen, ami ezt az egészet kiszolgálja.

- Hát meg szerintem amúgy, amit tudnak, azt azért megpróbálnak házon belül menni.

- Hát persze, csak hát mondjuk lapos tévét, meg ezeket nem nagyon tudnak ott legyártani, és valószínű, aki ott él, ott komolyan szeretné költeni a pénzét, tehát nemcsak kimegy a piacra és vesz egy kiló paradicsomot, amit nyilván ott termelnek meg, hanem itt bizony olyan dolgokat is szeretnének majd megvenni, amelyiknek az odaszállítása, meg odakerülése azért egy komoly logisztikát igényel.

- Most az elején, de ott szerintem.

- De igazából ki tudja, tehát hosszú távon is, tehát az az igazság, hogy.

- Nem lennék ott házmester, na.

- Igen?

- Lomtalanítás.

- Na, igen. Most gondolj bele, hogy mit tudom én, á, épület! Most mondtam valamit, és akkor gondolom, minden egységes. Mindenhol ugyanaz a kapcsoló, mindenhol ugyanaz a rendszer.

- Többé-kevésbé biztosan, és gondolj bele, hogy ez mekkora üzlet.

- Én pont a kaméleonosokkal beszélgettem erről, mert nekik most van egy ilyen kifejezetten társasházi projektjük, és ne a magyar társasházakra gondoljunk, hanem ők ott Kanada irányába, meg Malajzia irányába mozognak, ahol ilyen 5-600 lakás van egy ilyen kis felhőkarcoló jellegű társasházban, és az ehhez képest nyilván semmi. De akkor is. 5-600 lakásos társasházban simán 2-3 ezer ember benne van. Tehát, hogy ez ilyen környék. Tehát, hogy annak a menedzselése is, attól függetlenül, hogy ott nem kell biodoomot építeni, meg hasonló, egy nagyon nagy kihívás, és nagyon komoly dolgokat hoz elő. Tehát tényleg az, hogy cuccok beszállítása, ki beléptetés, tehát most itt is ki jöhet be, ki mehet ki, ott azért nem úgy mész be, hogy besétálsz egy városba, hanem ott azért valószínűleg megint csak lesz beléptetés, és ott nem olyan egyszerűen lehet bejutni. Tehát rengeteg olyan dolgot vesz elő, amelyik egyébként egy hagyományos városba, vagy hagyományos lakópark szintű dologba nem merül így fel. Úgyhogy szennyvízkezelés. Azt nyilván nem az épületen belül oldod meg, vagy hát itt ugye valószínű, ugye úgy kell elképzelni magát az egész lakórészt, hogy a lakórészek alatt lesz igazából az a rész, ami a kiszolgálás, a nagyméretű gépház és minden egyéb. Tehát, hogy fölülről, és majd az lesz igazából az izgalmas, hogy ott hogyan tudják azt tartani, amit fölül azt mondják, hogy persze, nettó zéró kibocsátás és önfenntartó, hogy ott lent hogyan tudják megoldani mindezt ugyanúgy, hogy hatékony legyen, jól javítható legyen, mert ugye ez a másik dolog, hogy középen az 58623-as számú lakásban valami gáz van, akkor oda embert kell dedikálni. És most ugye beszélünk kilencmillió embernek az igényéről. Tehát, hogy egy New York-i méretű történet van bezsúfolva ebbe a kis 200 méter széles. Tehát, hogy azért 200 méter, oké, nagy, de hogy egy 170 kilométerhez képest ez egy penge ilyen szinten.

- Igen.

- Tehát, hogy arról nem beszélve, hogy a környezeti tényezők körülötte azért eléggé komolyak, már olyan szinten komolyabb, hogy hát igen, nem véletlenül emlegettük itt a Marsot ilyen szinten. Tehát, hogy azért egy homoktengerben van, nem ismerem annyira a klímáját, hogy hányszor szokott homokvihar és egyebek lenni, de ilyenekre is fel kell készülni.

- Hát meg a nappali legmagasabb hőmérséklete.

- Tehát az éjszakai.

- Az éjszakai ingadozása.

- Így van.

- Ha nem is a tenger mellett nézzük, de 170 kilométerrel arrébb ment a sivatag közepébe, azért ott egy nagy hőinges van, tehát hogy ezt kezelni kell.

- Hát meg tényleg, most ahogy mondtad, hogy a 80 milliomodik lakásban elromlik valami.

- Igen.

- Nyilván, ha belegondolsz, amikor egy város épül, akkor az infrastruktúrája az, ahogy nő a város, úgy nő vele.

- Igen.

- Megalakulnak a kis vállalkozások. Úgy, itt én most látok egy piaci rést, mert ez kell, akkor én most oda bemegyek, mint beszállító.

- De itt?

- Előre kell mindenkivel mindent le kell bingizni, le kell dílelni.

- Így van.

- Nyilván le vannak osztva ezek.

- Most lehet jelentkezni. Egyébként nagyon érdekes, megnézed. Akkor van egy félórás forma, amit kitöltesz, hogy te ott beszállító akarsz lenni, vagy hasonló, és nagyon komolyan vesznek. Nyilván neked is komolyan kell venni őket, hogy azért ez nem egy lópikula méretű kis valami, hanem ez egy nagyon komoly valami, tehát itt le kell rakni az asztalra dolgokat, de lehet jelentkezni. Tehát, hogy náluk azért nem úgy működik a dolog, hogy már előre megvan, hogy melyik alvállalkozó fogja kivitelezni, hanem ők itt eléggé komolyan megpályáztatják és megforgatják. Tehát van az a pénz, amikor már azt mondod, hogy oké, de itt nem az számít nekem, hogy most másfélszer annyi lesz, vagy kétszer annyi lesz, hanem akkor ez most már legyen olyan, amilyen.

- Ühüm.

- És ezzel az a kategória.

- Mondjuk ebből a szempontból tartom én ezt egy sokkal célszerűbb, vagy hát így kiépíteni, mert nem a pénz számít, mert nagyon sokszor a pénz szokta.

- Kicsit olyan forma egy feelingje van, nem?

- Igen, igen, tehát hogy rohadtul nem számít semmi. És persze a hátterét eközben meg tudjuk, mert most a foci világbajnokság miatt is kijön nagyon sok emberjogi, gazdasági probléma. Én ezt értem. De most ettől egy picit elvonatkoztatunk, mert mindennek két oldala van, de hogyha most csak a pozitív oldalát nézzük, és itt úgy csinálnak valamit, hogy a pénz nem számít, márpedig általában az a mocskos pénz az, ami meg szokta az ilyen király dolgoknak a határát húzni. Itt viszont nem számít, akkor itt egy olyan, ha ügyesek, és én nagyon-nagyon bízom abban, hogy ügyesek lesznek. Egy olyan király dolgot tudnak felépíteni, ami előrevetít nagyon sok problémának a megoldását. Merthogy most azért küszködünk így világszinten, így mínusz nyolcmilliárdan, bizonyos dolgokkal. Ez egy ilyen orvosi ló lehet, ahol egy csomó mindent le lehet tesztelni és meg lehet nézni, hogy ha jön valami rohadt nagy gáz, amit egyszerűen akkor így is lehet csinálni. Vagy így érdemes, vagy érdemes-e így? Tehát, hogy egy csomó kérdést fel fog tenni. Én ezekre vagyok sokkal inkább kíváncsi, meg hát nyilván belegondolsz abba, hogy tényleg elromlik valahol valami. Van egy beszállítóm, aki most nagyon buta példákat fogok mondani, akik a villanykapcsolót szállítják ehhez. Mert nyilván nem elég az egyszerű villanykapcsolók.

- Gondolom, az valami rendszerhez van kötve.

- Egyszerű villanykapcsoló is lenne, de mennyit tartasz raktáron?

- Igen, a kérdés az az, hogy egyáltalán lesz-e villanykapcsoló üzlet itt bent, vagy nem lesz, hanem rendelned kell valahonnan.

- Vagy azzal te nem foglalkozol, hanem bejelented a felületen, hogy oké, elromlott a villanykapcsom, vagy be se kell jelentened, mert úgy megtudja, hogy az ott ott gáz van. Mert ugye az egyik nagyon fontos ilyen paraméter az az, hogy előre tudd a karbantartásokat, illetve a meghibásodásokat jelezni. Mert ha ezeket előre tudod, akkor tudsz készülni. Tudsz az adott termékekből, ugye most visszautalok megint a beszélgetésünkre a szabadulószobával kapcsolatban, hogy mi az, amit készleten tartasz, és ugye általában, ahogy a srácok is mondták, hogy dinamikusan alakul. Van egy elképzelésük alapból, hogy mi az. Itt is lesz nyilván egy elképzelés, hogy mi az, ami kell, de hogy azért itt nem véletlenül tart ez a projekt lazán huszonegy-huszonkét évig, mire befejezik. Tehát, hogy mire kioptimalizálnak mindent. Közben azért egy csomó minden változik. Tehát technológiailag lehet, hogy utólag hozzá kell majd nyúlni. Meg azért valljuk be őszintén, hogy egy ekkora várossal, oké, tegyem fel, hogy minden frankó, megcsinálták, és eltelik 30-40 év. Tehát, hogy itt nem mondhatod azt, hogy jó, akkor azt mondjad, hogy lebontsuk, és akkor a helyére most beleépítünk egy másikat, mert ez itt nem így fog működni. Tehát, hogy itt úgy kell építeni a dolgokat, mint a paneloknál is, ugye, hogy ott nem tudom, hogy középen az ötödik emelet, mit tudom én, 156-os lakást elbontani a falakkal együtt, és aztán helyette felhúzok valami mást, hanem az úgy adott.

- Az van, és kész, igen. De azért gondolom, itt avval azért tudnak játszani, mert hely van, hogy lakástípusok lesznek. Tehát, lesznek nyilván luxi lakások, meg lesznek a kis garzonok, szuperének, ami olyan, mint itt egy luxi lakás, meg hát ennek az egész dolognak így az agya. Tehát, hogy nyilván blokkokra lesz szabva, tehát nem egyvalami fogja az egészet kezelni, bár menő lenne, ha lenne egy frászt.

- Én biztos vagyok benne, hogy egyébként hosszú távon az a cél, hogy még hogyha blokkokra és a legkisebb egységekre le van bontva, ezt egy egész ökoszisztéma szerint kell kezelni. Merthogy hiába van boka, mivel ez egy teljes egy légterű valami, ezt olyan szinten, ha csak a légtechnikás részét nézed, egybe kell kezelned.

- Ja, hogy.

- Tehát ezért mondom, tehát hogy a végén biztos, hogy egyvalami alá fog befutni a történet, és annak az egyvalaminek csak kontrollálnia kell. Tehát ez nem véletlenül egy éjjeliőrs projekt lesz elég erősen.

- Ühüm, a durva meg. Nyilván nem technikai oldalról, hanem szociológiai vagy ilyen társadalomtudományi oldalról nyilván ezek a rendszerek fogják mérni is a bent lévő emberkéket, a mozgásokat, a hőleadást, az egymáshoz való viszonyokat.

- Egészségi állapot, mert gondolj bele, azért itt mondjuk egy pandémia.

- Na, igen. Ja, hát tényleg. Meg hát egészségügyi szolgáltatás.

- Igen.

- Nyilván az lesz, gondolom. Tehát, hogy tulajdonképpen. Igen, mert én mindig abban, mert ugye nekem, amikor én először láttam, azt mondták, hogy ez egy lakópark lesz.

- Igen.

- De hát nem ez egy város lesz, és én mindig tudod, leragadok egy kicsit a lakóban, hogy itt lakni fognak, de hát nem, ez város lesz, tehát minden kell, ami egy városban van. Orvos, tűzoltóság.

- Nem valószínű, hogy innen eljárnának az illetők dolgozni, mondjuk pont az oxagonhoz, átruccanni, dolgozni, aztán visszaruccanni a kis lakásukba, hanem itt feltehetőleg valóban valami munkát fognak valahol végezni abban.

- Na, de várjál! Oké, akkor lesznek gondolom valamilyen cégek ott, de mondjuk lesz étterem is, és az étteremben kell a mosogató.

- Aki nem fog ott lakni.

- Vagy lehet, hogy ott fog lakni, csak éppen nem a tetején, hanem beszéltünk az alján. Egyre jobban sci-fi város alakul. Tehát, nekem egyre jobban azok a sorozatok, filmek jutnak eszembe, ami hát, ha megnézed, pont ilyen ikonszisztémákról szólnak, egy aszteroidán, vagy egy tényleg marson bárhol, tehát ahonnan nem tudsz bejárni, mert a sivatag közepéről nehéz bejárni. Legközelebbi város is egy-kétszáz kilométerre van. Tehát valószínűleg ki fog épülni, én úgy gondolom, ennek egy kiszolgáló része az most, hogy ez alatt lesz, mellette, hozzák közel, meszes, stábos, satöbbi. De hát ez olyan, mintha azt mondanám, hogy a Disneylandet megnézed, Disneylandnek is van egy kis külön Disneyland városa, ahol a személyzet, és akik ott dolgoznak, azok ott laknak a saját kis boltjaikkal, meg mindennel együtt. Itt is nyilván ugyanez a történet áll.

- Hát csak akkor itt nagyon erősen, nekem az ilyen futurisztikus filmek közül az ötödik elem jut eszembe.

- Ühüm.

- Vagy hát följebb, mert ott ugye fölfele mennek a repülő autók, ott van minden, de ha lemész, ott gettó van, tehát aki nem repül az autóval, ott lent gettó van. Itt is vajon gettós? Nem azt mondom, hogy most, hogy ahogy elindul. De nyilván ez nem az lesz, hogy á, ez egy bebukott projekt, és ez így ott marad. Mert ott az emberek odaköltöztetik a mindenüket, és az emberek nehezebben költöznek el onnan, és érted, aki elszegényedik, vagy én nem tudom, valami történik. Főleg onnan, hogy a picsába jönne el a sivatagból, érted, ha Magyarországon is rossz helyzetben vagy, nem tudsz egyik pillanatról a másikra egy várost utazgatni.

- Igen, igen.

- Ott meg ott maradsz, és biztos gettók fognak ki. Fú, ez nagyon izgatott. Gondolj bele, 2005-ben mondjuk 40-re készen van. Oké, megy, de azért 20 év alatt ott az életszínvonal nagyon gyorsan tud változni egy emberen belül, és akkor valaki leszegényedik, és akkor kialakulnak ilyen gettó részek, én úgy tudom elképzelni, hogy így a gépházban, így a sötétben, ott majd úgy bujkálnak, meg minden.

- De amúgy is.

- De amúgy is. Gondolj bele, hogy most beszélünk egy tényleg, tehát az a másik dolog, hogy van egy 170 kilométer hosszú üveg borítású valamid, ami tele van pénzzel, idézőjelbe téve, tehát ott azért luxus van. Tehát, hogy az, hogy ott valamilyen módon valaki, vagy fizikálisan, vagy virtuálisan, tehát interneten keresztül megpróbálja befolyásolni és abból pénzt szerezni, az kvázi adott. Tehát, hogy ez biztos, tehát bűnözés. Például.

- Jaj, na itt meg. Na, igen, itt ami most nekem egyből lesz, a Han Solo film, amikor az elején menekülnek, és hogy tuti ilyen is lett. Na, de várjál! Hát ott rendőrség.

- Ühüm.

- De hogy így nekem, ahogy mi most erről beszélünk, így most esik le, hogy a rendőrség is kell. De mondjuk a rendőrség azért ott lesz annyira előnyben, hogy így mondom, a kamerarendszer, meg.

- A kamerarendszer meg nyilván, tehát elektromos közlekedésre nyilván valamilyen szinten van lehetőség, mert ez cél, hogy az legyen, rollerrel, biciklivel, satöbbivel, satöbbivel, meg még ki tudja, mivel, hiszen nem látok előre harminc évvel. Ha visszanézünk, hogy harminc évvel ezelőtt hol jártunk, akkor ahhoz képest milyen technológia lesz 30 év múlva. Tehát, hogy nyilván.

- Én is 30 évvel ezelőtt pelenkában ültem, most meg már majdnem mindjárt megint.

- Pontosan, tehát hogy nagyon sok minden változik. Úgyhogy ez egy érdekes kérdés, egy csomó ilyen dolog, ami egyébként nekünk természetes, hogy azt hogy oldod meg, az itt lehet, hogy nagy kérdés lesz, vagy hát előre eldöntendő kérdés, mert ezeket meg kell oldani. Tehát tényleg, amit említettél, a leghatékonyabb szemétkezelés, hogy azt eltüntetni onnan, mert azt utána, hogy hova viszed, hogyan csinálod, az egy dolog, de hogy a lakásokból el kell valamilyen módon tüntetni, nagy szemű, paneles szemétledobókkal. Tehát, hogy az mindenképpen. És akkor megint gondolhatsz a Star Warsra is.

- Ami tömörítő.

- Igen.

- Most az jutott eszembe, amiben van egy féreg, hogy miért, azt nem tudjuk, de ott van egy zenét zabáló féreg.

- Igen, igen.

- Meg hát most várjál már, igen, most, hogy beszélgetünk, és eszembe jut az az adásunk, amikor a Samsungnak az okosotthon koncepciójáról beszéltünk, és én szerintem akkor mondtam, hogy én amikor azt láttam, akkor mennyire tetszett nekem, de aztán felvázoltuk azt, hogy az egy nagyon ideális világ, amit ott a reklámfilmekben megmutatnak, és nekem most tessék lenni.

- Tessék lenni!

- Itt is van egy rohadt ideális világ, de hát az emberi tényező, az nagyon masszívan bezzeg. Az emberi kapzsis állt meg főleg ott. Szóval, hogy mondjam, ott nem a nagyon kimért és konzervatív és társadalmi kultúra van, hanem ott azért hangosak az emberek, a szaúdiaknak egy picit más a kultúrájuk, azért az emberi tényező itt a város alakulását nagyon meg fogja határozni.

- Igen. Hát kik költöznek oda? Mint ahogy megnézed tényleg Dubaiban például, hogy kik vannak ugye a Pálma-szigeten. Tehát, hogy ez is egy olyan elit réteget fog vonzani, ami nemzetközivé teszi a történetet, ami nehezíti pont ezt a dolgot. Például a repülő vallások, a templomok, vagy bármi.

- Igen, imahelyek, bármi, igen, megint csak. Ottani esetleg ilyen jellegű összetűzések. Tehát, hogy igen.

- Maffia, leszámolás.

- De érted, szóval, hogy városom, meg tudod, mi, magyarok még nagyon, hogy tök mindegy, hogy hogy fog működni ebben a városba a ki-bemenetel, repülőn, helikopteren, vagy kimész egy kapun, így a semmibe. Ez rohadt mindegy, de akkor is bezárva vagy.

- Igen.

- Hogy itt tudat alatt ez az emberekre mennyire fog hatni, hogy te most le vagy zárva.

- Igen, tehát nem tudsz, mert ugye bármelyik városban azt mondom, oké, ha kedvem van, felülök egy vonatra, bármire, és akkor elhagyom. De itt nem ilyen egyszerű.

- Igen.

- Tehát, hogy nem tudsz kisétálni a városból, igen.

- Vajon ez szellemileg hogyan fogja megterhelni az ott élőket. Vagy például azt a személyzeti gárdát, aki így a gépházban, most így dolgozik, aki ráadásul kint sincs nagyon a levegőn.

- Igen, igen. Optimális körülmények között dolgozik.

- Igen. És ő ugye azt fogja látni, hogy fönt a gazdagok izé, én meg lapátolom a szenet, most nagyon leegyszerűsítve.

- Igen.

- A sötétben, büdösben, hogy itt azért ezek a társadalmi különbségek hogy jönnek, ki lesz a polgár? Lesz-e polgármester? Lesz-e önkormányzat? Lesz-e kormányablak, ahol paszportot kell csinálnom? Márpedig ezek mindegyik olyan, ami része a dolognak, meg feltehetőleg azért.

- Ezeket csak megoldják digitálisan.

- Nyilván, de akkor is, tehát kell valamilyen közigazgatás bent a helyen, kell rendfenntartás, kellenek katasztrófavédelmisek, tehát hogy azért bármi történhet bent, azt valamilyen szinten el kell hárítani. Ez megint azt jelenti, hogy ott van bent, és ott hatékonyan kell kezelni. Tehát tűzesetek. Felrobban a vonat most, egy nagyon nagy hülyeséget, de nyilván minden jellegű haváriára eltörik a csővezeték.

- Ühüm, de nyilván erre azért, tehát hogy itt jön be az, hogy az okos eszközök, vagy hát a smart ökoszisztéma azért itt besegítene.

- Egyértelműen ez olyan szinten okos város koncepciót igényel, vagy hát ezt már nem városnak nevezném. Tehát, hogy. Igen. Tehát, hogy itt mindent, mert egy okos városban nem kell légtechnikát, meg környezetszabályzást végezned. Itt kell. Tehát, hogy számos olyan paraméter kerül elő, amire van példa. Tehát, hogy ezeket kezelik, és nem csak arra kell gondolni, hogy most fönt a Nemzetközi Űrállomáson kell ezeket a dolgokat kezelni, hanem egyébként is vannak, elég, ha csak állatkertekre gondolunk, ahol párban házak vannak, meg hasonlók, tehát ott is van légtechnika, meg ilyesmi. Tehát, hogy temető.

- Temető.

- Például.

- Mármint most jutott eszembe.

- Igen.

- Igen, például. De mondom, a szemét is kell valamit kezdeni. Tehát, hogy azért rengeteg szemét keletkezik, amivel valamit kezdeni kell, és feltehetőleg nem hajítják ki.

- Hát meg onnan nem is fogják nagyon elégetni. Vagy elégetik?

- Ezért gondolom, hogy itt ennek egy nagyon masszív külső kiszolgáló feldolgozó része kell, hogy legyen, ami nincs szem előtt, de valahol valamit kell kezdeni vele. Mert ugye a szennyvízkezelés ugyanez igaz, pont most, hogyha visszatérünk a járványokra, hogy a szennyvizet nem tudod egy az egyben visszaforgatni öntözésre, satöbbi, satöbbi, hanem az, hogy valamit kezdeni kell. Tehát, hogy rengeteg olyan dolog van benne, amit egyébként normál esetben nem része ez az okosváros koncepciónak ilyen szinten Integrálva.

- Eddig nagyon izgatott ez a dolog, mármint olyan szempontból, hogy amúgy simán laknék ott.

- De most már kérdéses.

- Most már azért kérdéses, igen. Mert azért itt ha végiggondolod, tulajdonképpen egy lezárt világ a világunkban, ahol az információ hozzád bejut, de te egyre kevésbé tudsz kimenni. Ha egy picit abból vizsgáljuk meg az egészet, hogy messziről fogom indítani, de hogy amikor az applikációkat lefejlesztik, akkor ugye úgy fejlesztik el, hogy minél több időt töltsél el ott. Szerintem ez is, ez a város az lesz, hogy minél több időt töltsön, minél több mindent használj, mert nyilván az AI, a Boca Információ.

- Aki ezt az egészet így irányítgatja a kiszolgáló személyzet, meg mindenki abból kap infót, hogy az egyszerű ember, az használja, ott van, nem megy el, csinál mindent, ergo beleszel zárva. Nem lesz ez a tudatod, de egy idő után be leszel zárva. Na most, nekem van ismerősöm, több is, akik hajón dolgoztak, nagy óceánjáró hajón.

- Az még egyre jobb példa, igen.

- Hasonló, mert ott is fel kell építeni, és ott is van egy kiszolgáló személyzet, de vannak a gazdagok, akik élik, de van a kiszolgáló személyzetnek külön folyosója minden, és minden be van kamerázva. És nekem egy nagyon kedves ismerősöm évekig volt, és ráadásul ő zenélt. Tehát, hogy nem is erős és komoly fizikai munkát végzett, hanem csak zenész volt. És hát megkattant most a szó jó értelmében, vagy hát lettek pszichikai problémái is, de azt érezd, hogy folyamatosan figyelik, és egyszerűen nem bírta feldolgozni, és tudod azt, hogy egy hétig mész, aztán oké, hogy kiszállsz, és egy kicsit kiszabadulsz, de visszamész oda, ahol kontroll van, mindenki lát mindent. És nagyon sokáig az volt neki a parája, hogy látják és figyelik, és nem mert semmit csinálni, és nagyon durva önkontrollban állt. Azt mondta, hogy nem volt visszajelzés, nem szóltak neki, hergelte magát ebbe, majd egyszer szóltak neki egy olyat, ami lehet, hogy nincs köze ahhoz, hogy megfigyelték, de nála ott szakadt el az egész. Na, most gondolj bele, hogy elkezdesz csinálni valamit, és nem tudom, hogy milyen lesz ott, hát most hívjuk így, önkormányzat, nem tudok jobb szót erre, de hogy így mit tudom én, csinálsz valami gebaszt, és akkor a rendőrség megkopogtat, hogy hopp, hopp, hopp, láttuk ám, hogy itt szemetelt, vagy miért nem.

- Igen.

- Hogy ez pszichésen mennyire fogja megterhelni, és ez például lehet egy nagyon nagy buktatója az egész helynek. Merthogy gazdagság van, meg happy van, meg luxi van, bár mondjuk szerintem az ilyen nagyon kőgazdagokat azért, akik tényleg a top, azokat így nem nagyon fogják piszkálgatni. Tehát lesznek a vízben.

- A vízben is máris az van, hogy akkor nem kell lemenni addig, hogy tényleg gettó van, csak vannak olyanok, akikre más szabályok vonatkoznak, mint akik. Ugye itt megint ez a nagy kérdés, aminek hát az elégedetlenkedésre és az egyéb dolgokra tud visszavezetni. Tehát, hogy itt az nagyon-nagyon nagy meghatározó.

- Hát igen, és akkor most megint egy kicsit belemegyünk, mert eddig naivak voltunk, de hogyha a naivitást félretesszük, akkor azért ennek a nagyon-nagyon gazdag elitnek a beluga kaviáron túl azért olyan tudatmódosító szerekre is szüksége. De most ez egy egyszerű példa, amivel jobban érzik magukat. Ez lehet növényi származék, de nem növényi származék is. Na most nyilván ennek a városnak lesz egy határa, ahol vám lesz, bejön a cucc, nem jön be a cucc. És a droggal mi lesz? Kinek viszi a nagy kalifát? Jó, akkor mehetsz. Ha pórnépnek, akkor kattan, ami nincs. Szóval, hogy megint ez a. hát nem lesz kvalitisz, szóval nem lesz egyenlőség egyáltalán. Ez viszont bedöntheti, vagy hát nem tudom, hogy bedöntheti-e, de hogy így társadalmilag ez hogy fogja tudni.

- Nagyon ideális a város, csak embereket ne engedjünk bele.

- Igen.

- Ez robotoknak tökéletes.

- Igen.

- Na várj, a másik hírek. Nyilván lesz városi tévé, meg városi rádió, most nagyon leegyszerűsítve, aki az egyik végén lakik és a másik végén lakik, és az egyik végén történik valami, akkor vajon onnan a hírt átengedik-e a másik végébe? Tehát fel fogják-e pihenni, vagy egyáltalán nem tudunk, akkor megint szólásszabadság információk. Tehát, hogy evvel nagyon óvatosan, egyre többet beszélgetünk róla, és egyre többen problémák jönnek elő.

- Igen, abszolút, abszolút, abszolút.

- Mert hogy én eddig, mielőtt leültünk, nekem az jött, hogy jó, hát majd hogyan oldják meg azt, hogy a budi le van húzva.

- Igen.

- De itt azért ennél komolyabb dolgok vannak.

- Igen.

- Én azért bízom abban, hogy az AI, meg az okos dolgok, tehát a smart ökoszisztémában azért itt próbál majd segíteni.

- Nyilván nagyon sokat tud segíteni, egy dolgot nem tud megakadályozni, az az emberi mivoltunknak a megjelenése. Tehát azzal nem sokat fog tudni kezdeni önmagában. Aztán eljuthatunk odáig, hogy social credict-ek lesznek itt is, és akkor majd mindenki úgy fog hozzáférni a dolgokhoz, ahogy viselkedett. Tehát, hogy van erre ugye tesztelés ugye egy-két országban, ahol ezt már sikeresen teszi.

- Mosolyog, mert látjuk, ha nem mosolyog.

- Így van. Tehát, hogy ez nagy kérdéseket fed fel. És úgy gondolom, hogy itt talán még a technológiai oldala a leginkább megoldható és a leginkább számolható dolog, és az összes többi az, amivel majd sokkal nehezebb lesz számolni hosszú távot, mert egy társasházból el tudsz menni. Innen, hát nem nagyon. És itt ami érdekes lesz majd, ez a hosszú egyenes valami benne, hogy 200 méter széles. Tehát, hogy érzed a határaidat, mert egy város közepén nem érzed, hogy ott vége a városnak, de egy kvázi 200 méter széles, tehát azt mondom, egy nagyon nagy luxushajónak a szélességében azért érzed, hogy ott vége van, és ott nincs tovább.

- Hát, kinézel az ablakon, és látod a másik végét. Ha a szélességét nézed, a hosszúságában nem.

- Igen.

- Ott van egy fa.

- Igen.

- Itt mögöttem is van egy férfi.

- Igen.

- Hova menjek? Ja, para. Hozzáteszem Magyarországra, hogy már említetted a panelt és azt meg akartam említeni, hogy volt egy tervező, egy magyar tervező, aki a pesti oldalra tervezett anno egy két-három kilométer hosszú panelt, még a '60-as évekre volt ez az elképzelés.

- Ez az elképzelés?

- Békás környékén. Így van. És ugye ott az volt az elképzelése. Azért érdekes a sztori, mert nagyon hasonló egyébként a felépítés. Neki is az volt az elképzelése, hogy egy HÉV fut végig itt ez alatt a panel alatt, és itt a panelban is lettek volna mindenféle, az alsó részén mindenféle kiszolgálás.

- Hát, a garázsokban, ami mondjuk egy kis garázs volt, az itt meg lett volna az, hogy.

- Tehát, hogy volt egy elképzelés, ami hasonlót, de az kifejezetten tényleg ezt a panel oldalát vette föl. Tehát, hogy a tanulság ebből az, hogy minél kisebb helyre próbálunk minél több embert bezsúfolni, annak általában mindig rossz vége van. Úgyhogy ezt majd meglátjuk, hogy ez így hogy alakul hosszú távon.

- Ja, igen. Úgyhogy hát izgalmas, meg azért követni fogjuk ennek így az alapjait.

- Abszolút. Engem nagyon érdekel a technológiai oldala. Az emberi oldalát nem fogom tudni megjósolni.

- Engem az is érdekel.

- Érdekel mindenképpen, de hogy a technológia oldala szempontjából tudunk következtetéseket levonni egyelőre, és ott talán tudunk dolgokat mondani. Hogyan lehet ezt optimálisan a klimatizálást megoldani egy ilyen biodómba például, és hasonlók. De egyébként erről szerintem a korábban említett Mook-ampusz is nagyon sokat tudna beszélni, úgyhogy majd onnan keresünk ismerősöket, mert ezek olyan dolgok, amikre nem gondol az ember, de amikor már ilyen jellegű közösségek alakulnak ki, ott már ezekre gondolnak.

- Na, szerintem nyitottan hagytunk néhány kérdést, úgyhogy ha bárkinek bármilyen észrevétele, hozzászólása, csak egy kis kommentje van, akkor azt várjuk.

- Sok szeretettel. Ez most már divat, hogy az általában focker, meg Youtube videók előtt mondják el azt, hogy iratkozzatok fel, meg ilyenek, mi mindig a végén fogjuk elmondani, vagy hát nem mindig, de most még igen. Úgyhogy kövess minket minden social felületen, fönt vagyunk Facebookon, okosotthon klub, de kövesd be az okos, otthon guru oldalt is, már majdnem elrontottam. Kövess minket Instagramon, Youtube-on, iratkozz fel, spotify-on, vagy bármelyik podcast hallgató csatornán, nyomj lájkot, hát megtudjátok a szokásos dolgok. Tök szívesen vesszük, hogyha hozzászóltok a témához, akár névvel, akár név nélkül. Visszaolvassuk, csoportjainkba is gyertek és ott is tudunk beszélgetni. Hát, szerintem ez mára ennyi. Úgyhogy köszönjük szépen, hogy itt voltatok velünk. Jövő héten jövünk a következő adással, addig is okosodjatok ti is többet és egy picit nyugodjatok meg! Szevasztok!

- Sziasztok!